Wonder?Woman

Ragyogj dívaként szilveszter éjjel!

December 30-a van, az év egyik utolsó napja. Nem, nem 31., mert akkor én már nem megyek sehova – már ami az estét illeti. Átadom a lehetőséget a fiataloknak, és a vállalkozó kedvűeknek, és mindenkinek, aki valami nagy dolgot remél a város forgatagától. Lassan sötétedik, ahogy kopog a cipőm a forgalmas utca kövén, hogy időben odaérjek a pezsgőspoharak összekoccanása előtt, és sietve kapkodom a tejfehér levegőt, néha fel-felpillantva a gyönyörűen díszített-kivilágított oszlopokra, észre sem veszem, ahogy az ámulattól tátva marad a szám. Előszilveszterezni hívtak.

Ahogy rohanok, úgy rohan el mögöttem az elmúlt néhány hét, annak minden boldog pillanatával és keserűségével egyetemben. Mert olyan vagyok megint mint egy gyerek, aki kiszakadva a biztonságos burokból, az otthon melegéből, újra rácsodálkozik a világra, két tovaröppenő év után, és hamar rájön, hogy a túléléshez ideje tüskéket növeszteni – már megint. Nem túl nagyokat, csak amekkorák a veszélytelen közlekedéshez szükségesek.

Már csak néhány perc és odaérek. Szaporázom a lépteimet, ahogy mindig mindenhova, mert gyűlölök késni, és látom a szemetesbe gyömöszölt csomagolópapír-halmokat, már csak halványan emlékeztetnek arra az eszeveszett hajszára, amit mindenhol láttam magam körül. A zsúfolásig telt plázákra, a leárazásokra, az estékre, amikor kimerülten nyúltam végig a kanapén, mikor a karácsonyi kirakós újabb eleme került a helyére. De aztán pirosra vált a lámpa, sokadmagammal a zebra szélén ácsorgok, és bevillannak azok a pillanatok, amikért megérte. A felejthetetlen nyugalom, ami a közös éneklés alatt átjárt, pedig a kézfejemet már égették a csillagszóró parányi parazsai; a leveseskanalak tompa csörömpölése a tányér alján; a cipősdoboz ajándékok, amiket olyan gondosan gyűjtöttünk a gyerkőcöknek; a kimerítő munka utáni elismerés, a sok kis apró siker; a barátok, akikre számíthatok; és persze a legfontosabbak: ők ketten, akik csillogó szemmel várnak haza egy végtelennek tűnő nap végén.

Magassarkút vettem, ami annyit jelent, hogy megfogadtam, csak keveset sétálok – persze ez sosem így történik, és bár kényelmes darab, a lábujjaim dacolnak a gravitációval. A ruhámat jellemezhetném visszafogott darabként is, de mint mindig, most sem viselném, ha nem lenne rajta legalább egyetlen merész részlet, ami kellő teret enged a képzeletnek. Mielőtt zöldre vált a lámpa, kicsit összehúzom magamon a műszőrme bundát, és ez hamar visszatérő mozzanattá válik, már szinte észre sem veszem. A kavargó gondolatokat aztán a fényképezőgép jellegzetes kattogása kuszálja össze, és repít vissza gyorsan a valóságba, a szilveszteri street style anyagunk fotózásának díszletei közé.

 

IMG_45541

Ruha, ékszerek: Miss Rebel

Cipő: Stradivarius

Fotók: Éva Halász Photography

IMG_44671 IMG_44692 IMG_45081 IMG_45212 IMG_45421IMG_45282 IMG_45601 IMG_45641 IMG_45741 IMG_458524

 

Ha tetszett az írás, és szeretnéd nyomon követni a Wonder?Woman blog eseményeit, a blog Instagram, valamint Facebook oldalához itt tudsz csatlakozni.

Üzenet/Együttműködés: wonderwomanblog@yahoo.com

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. A nőktől kapott bókok a legértékesebbek, köszönöm! 😉

  2. Pink Dust says:

    Szépségnek szép ruha jár! 😉


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!