Wonder?Woman

Lisszaboni história 1. rész

Már több mint tíz év eltelt azóta, hogy életemben először, félelemmel vegyes izgalommal útnak indultam Portugáliába, és egy ottani családnak köszönhetően részleteiben is megismerhettem ezt a varázslatosan szép országot.

Az egyetem első évét végigbukdácsoltam portugál szakon, egyáltalán nem találtam a helyem, és egy balul sikerült év végi vizsgát követően szomorúan szembesültem vele, hogy évet kell ismételnem. Emlékszem ahogy a repülőn ülve egy, a Douro-völgyéből származó bort ízlelgettem, és szüntelenül az járt a fejemben, hogy vajon mit is keresek én itt? Hiszen alig beszélem a nyelvet, a kézikönyvek által lefestett ország pedig oly távolinak tűnt. Talán a Bálintnak lenne inkább itt a helye, aki csoportelső a szakon, és már első év végén olyan szépen megfogalmazott körmondatokkal kísérgette a cserediákokat, ami nekem akkor sem ment volna, ha könyvből olvasom. Az önbizalmam a béka feneke alatt volt, de ott és akkor úgy gondoltam, hogy adok még egy esélyt ennek az egésznek, és majd meglátjuk mi lesz.

DSC_0189

DSC_0253

Utazásom előtt többen megosztották velem vélt vagy valós tapasztalataikat, melyből akkor annyit szűrtem le, hogy a portugálok gazdasági és infrastrukturális szempontból is elmaradottabbak nálunk, valamint a hőség miatt kevesebbet is dolgoznak. (Ez gondolom amolyan általános sztereotípia, ami az összes mediterrán népre kivetül, és alapja leggyakrabban egy hajdani görögországi nyaralás…). Ezzel szemben amint földet értem, a repülőtérről a város felé tartó úton volt időm felocsúdni, mert ilyen gyönyörűen karbantartott, többsávos, simára aszfaltozott utakat korábban legfeljebb osztrák szomszédainknál láttam. Vendéglátóim az ottlétem bizonyos szakaszára nyári szabadságot vettek ki, de ezen kívül látástól mikulásig dolgoztak. A munka valóban később indul, 9-10 magasságában, és van egy hosszabb ebédszünet, de este tíz előtt nem is érnek haza a munkahelyről. Szemben az itthoni modellel, ami este általában a cipő lerúgását követően a kanapén tespedést foglalja magában, ott ilyenkor indul be az élet. Jöhet egy könnyű vacsora és egy kiadós séta lefekvés előtt.

11119930_10206752947122855_1393612310_n

DSC_0477 (2)

Az étkezések jóval több gyümölcsöt, zöldséget és halat tartalmaznak, mint amennyit itthon fogyasztottam. Bármit is készítenek ebédre, azt egy (és nem több) pohár fehér vagy zöld bor (ez valami isteni, főleg nyáron, rendkívül friss és kissé szénsavas), illetve egy vöröshagymából, paradicsomból, és lolo-ból álló saláta kísér, melynek öntete olívaolaj és valamilyen ecet. Ez alól pedig még a tésztaételek sem képeznek kivételt, melyek jóval szerényebb adagokban kerülnek az asztalra, de ebben a kombinációban épp a kellemes jóllakottság érzését biztosítják. Nemzeti eledelük a tőkehal (bacalhau) nem kifejezetten nyerte el a tetszésem, bár az is igaz, hogy nem próbáltam még mind a 300 elkészítési módját… A grillezett szardínia és a pastelaria-k kínálata viszont teljesen lenyűgözött. Ez utóbbi amolyan átmenet a kávézó, a pékség és a cukrászda között, és bár téényleg igyekeztem végigenni a repertoárt, az eddigi négy látogatásom után is még nagyon messze a cél. A kávézás a kultúra része, ami legalább napi három alkalmat jelent, általában nyilvános helyen, társaságban fogyasztva. Latte-t, cappuccino-t inni csak turistát láttam, ők “bica”-t isznak, ami a ristretto-ra hasonlít leginkább, és annyira mennyei, hogy igazi vétek kihagyni.

11356251_10206752911281959_1369616181_n-1

DSC_0207

Az új ritmust néhány nap alatt megszoktam, és mivel állandóan beszéltettek, és kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy ottlétem tartalmasan teljen, az első hét végére szinte mindent el tudtam mondani, amit szerettem volna. Hozzászoktam, hogy nem akadok el egy-egy ismeretlen szónál, hanem megpróbálom körülírni a hiányzó elemeket, ami sokat segített abban, hogy ezt követően magabiztosan használjam a nyelvet. A következő nyáron már szinte hazatértem. Regisztráltam néhány lisszaboni reklámügynökségnél, és abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy személyesen találkozhattam Fátima Lopes-sel, Portugália egyik legnagyobb divattervezőjével, és ikonikus alakjával.  Ott valahogy minden annyira egyszerűnek tűnt, nem éreztem, hogy létezne számomra lehetetlen. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy egy új közegben az ember tiszta lappal nyit, levetkőzi azokat a negatív beidegződéseket, amik egyébként a hétköznapok részét képezik. Talán épp ezért, kint tartózkodásom végére komoly válaszút elé kerültem: ha magam mögött hagyok mindent, szállást és munkalehetőséget kapok annál a vállalatnál, ahol a család hölgy tagja dolgozott. Mint oly sokszor életemben, most is a megérzéseimre hallgattam, ami pedig azt súgta, hogy…

DSC_0532 (2)

Folytatása következik…

Ha tetszett az írás, és szeretnéd nyomon követni a Wonder?Woman blog eseményeit, a blog Instagram, valamint Facebook oldalához itt tudsz csatlakozni.

Üzenet/Együttműködés: wonderwomanblog@yahoo.com

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!