Wonder?Woman

Egy mozgásforma, ami garantáltan függővé tesz!

Az elmúlt hetek divatposztjai után most következzék egy kis személyes is, mert a blog ezen vonalát az utóbbi időben némileg elhanyagoltam. Tulajdonképpen kicsit olyan érzésem van, mikor leülök írni, mintha valami tiltott dolgot művelnék, mert mindig van valami prioritás, valami amivel szintén időre végeznem kellene. Így hát idesomfordáltam suttyomban a laptopom elé, és mivel úgyis csak egymás közt vagyunk megírtam ezt a bejegyzést.

Akik a kezdetektől olvasnak tőlem, biztosan emlékeznek még azokra a posztokra, amikor néhány hónap alatt edzés és ésszerű diéta mellett igyekeztem megszabadulni a szülés után rám rakódott pluszkilóktól, és némi állóképességre szert tenni, mivel a terhesség utolsó, és Manó érkezése utáni öt hónapban erre nem volt lehetőségem. Hihetetlenül motivált voltam, ezért nem is okozott különösebb nehézséget, és viszonylag gyorsan jött a változás.

10354157_10203844012001295_8655300685289262559_n

Az elmúlt pár hónapban viszont jöttek a kifogások, útban az edzőterem felé pedig mintha mázsás súlyt cipeltem volna magam után, az edzés intenzitásáról pedig inkább ne is beszéljünk. Egy szó mint száz, holtpontra kerültem.

A múlt héten egy fitness fotózáson dolgoztam, ahol a szervezést, a ruhák beszerzését, valamint a különböző szettek összeállítását intéztem, tehát klasszikus stylist feladatokat, némi extrával. A képek még nem készültek el, ezért nem szeretném idő előtt lerántani a leplet a dologról, annyit viszont elárulhatok, hogy ezúttal a modell a csodaszép barátnőm volt, aki ősszel versenyen is indul majd, így a munka félig-meddig szórakozás is volt. Kata elképesztően keményen dolgozik, és amellett, hogy egy majd hároméves kisfiú anyukája, egyszerre több területen is helyt áll. Az ő példája adott erőt akkor ahhoz, hogy tudatosabban is elkezdjek odafigyelni magamra, és nem is elsősorban a külsőm miatt, mert annál az egészségem sokkal fontosabb. Ha pedig igazán őszinte akarok lenni magamhoz, hetente kétszer egy órám mindig van magamra, tehát tényleg csak elhatározás kérdése.

 

2

Egy kis előzetes a fotózásról

 

A TRX bűvöletében

 

Így egy hét távlatából pedig már túl vagyok életem első két TRX-edzésén, és egy stretching (nyújtás) órán. Persze mondanom sem kell, hogy majdnem meghaltam mindkét alkalommal, az órák végén szó szerint úgy kellett összekaparni, de végre újra motiváltnak érzem magam, és alig várom a következő alkalmat. Nálam a probléma a monotonitás volt, korábban hétről-hétre ugyanazokat a feladatokat végeztem, és amellett, hogy untam őket, a rájuk fordított idő is folyamatosan csökkent. A csoportos órák alkalmával viszont kénytelen vagyok végigdolgozni azt a hatvan percet, és a közösség is jó hatással van rám. Ha hasonló cipőben jártok ezeket a típusú edzéseket tényleg csak ajánlani tudom, a héten például egy kick-box órán veszek majd részt, és persze folytatom a TRX-et, mert az első olyan mozgásforma, ami valóban mindenemet átmozgatja, és már az első két alkalom után is nagyon látványos eredményt hoz.

 

trx_edzoterem_ge-zo-fit-monor

 

A nyújtás nálam valahogy mindig kimarad a repertoárból, rendszerint elsumákolom, ezért is volt hihetetlenül hasznos az a hatvan perces foglalkozás, amit az estig tartó suli után próbáltam ki, és a jógához hasonlóan a végére szinte “zen” állapotba sikerült kerülnöm, az izomláz mérsékléséről nem is beszélve.

A magazinokkal ellentétben én inkább azt tanácsolom, hogy ne az álomalak (bikini body) legyen a cél, érezzétek jól magatokat edzés közben, és úgy általában a bőrötökben, és ha ez megvan a néhány kiló mínusz már csak hab a tortán!

Ha tetszett az írás, és szeretnéd nyomon követni a Wonder?Woman blog eseményeit, a blog Instagram, valamint Facebook oldalához itt tudsz csatlakozni.

Üzenet/Együttműködés: wonderwomanblog@yahoo.com

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!