Wonder?Woman

Hurrá bölcsisek leszünk!?

Aki azt állítja, hogy az anyák mindennapjai unalmasak az nem tudja miről beszél. Én tegnap reggel például jó félórán keresztül kerestem egy használt pelust, amit Fityuszka valahova elsuvasztott, mikor nem figyeltem. Tudtam, hogy majd meglesz, ehhez nem férhet kétség… Azok az utálatos kis zselészemek összetéveszthetetlenek és feltakaríthatatlanok…

A ma reggelt pedig egy akkora puszival indítottuk, hogy  valószínűleg elrepedt az orrom. Becsuktam a szemem, ő pedig közelített a kis kemény kobakjával, aztán már csak a reccsenést hallottam… Hát előfordul az ilyen, és persze Murphy, hogy egy óra múlva jelenésünk van a gyerekorvosnál, ahol már előre látom az együtt érző tekinteteket.

Az a helyzet, hogy szemben az egy évvel ezelőtti elképzelésemmel, miszerint két éves koráig csak kettecskén töltjük majd itthon a hétköznapokat, be kellett látnom, hogy ami elméletben megvalósítható, az a gyakorlatban egészen máshogy fest. Ugyan – ha az időjárás engedi – naponta járunk sétálni, játszóterezni, és ahova lehet visszük magunkkal Manókát, teljesen egyértelmű, hogy unatkozik, kevés neki a társaságom. Ezt leginkább a játszótéren figyeltem meg, szinte azonnal “rácuppan” (szó szerint:) a vele egykorú babákra, akivel lehet barátkozik, és olyankor van igazán elemében. Másrészt pedig nekem is jót tenne heti egy nap, amikor nyugodtan, precízen elvégezhetem azokat a teendőket, amiket rendszerint este kilenc utánra hagyok. A hétvégi iskolával, és utóbbival együtt már szinte váltott műszakban működünk a férjemmel, ami azért nem a legideálisabb.

image

Így márciustól, heti egy alkalommal járunk majd családi napközibe, szépen fokozatosan szoktatva magunkat a közösségi léthez, a bacikhoz, és egy teljesen új rendszerhez. Reményeim szerint csurran-cseppen majd néhány szórakoztató és tanulságos történet, amit természetesen veletek is megosztok majd. Tudom, hogy ez a kérdés (csakúgy mint a szoptatás, a hozzátáplálás és még sok száz hasonló téma, melyekről okkal nem írok) sokakat megoszt, mindenkinek van róla határozott elképzelése. Az első pár hónapban némelyik kérdésben én is ekképpen foglaltam állást, egészen addig amíg nem szembesültem a saját gyengeségeimmel, és azzal a ténnyel, hogy ha a fejem tetejére állok, akkor sem fogok tudni mindent egyedül kézben tartani, ezért segítségre szorulok. Ez a felismerés sokat segített, és azóta próbálok az ösztöneimre hagyatkozni, nem pedig mások elvárásainak megfelelni. Egyre gyakrabban sikerül, és megdöbbentő, hogy mennyire jó érzés.

A bejegyzés első néhány bekezdésével remélem egy újdonsült anyukát sem riasztottam el, ezek az élmények idővel természetes részét képezik a hétköznapoknak, ha nem lennének szinte hiányoznának. Az utóbbi időben erre egyébként is külön odafigyelek, és próbálok “szőrmentén” fogalmazni, ugyanis két új anyukával, ezzel együtt pedig két pici, édes babával bővült a családunk a mostohatesóim révén. Fityuszka még nem is sejti, de hamarosan szépséges leányzókat kap maga mellé játszópajtásnak.

image

Iza 🙂


image

Panna 🙂

Furcsa érzés volt, mert néhány héttel ezelőtt, mikor megkaptuk az első fotókat róluk, gondolatban újra átéltem a szülést követő eufórikus állapotot, eszembe jutottak olyan részletek is, ami azóta a sok emlék mellett elhalványultak. Anyaként teljesen másképp él meg egy ilyen helyzetet az ember, és egy szó mint száz, egészen biztosan nem fogunk unatkozni a családi hétvégék alkalmával! 😉

Ha tetszett az írás, és szeretnéd nyomon követni a Wonder?Woman blog eseményeit, a blog Instagram, valamint Facebook oldalához itt tudsz csatlakozni egy “like”-kal.

Üzenet/Együttműködés: wonderwomanblog@yahoo.com

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!