Wonder?Woman

Tökéletes pillanatok újratöltve

A karácsonyt leszámítva, ha végiggondolom, az év legzsúfoltabb – egyben legizgalmasabb – hónapja nálunk az augusztus. Az elmúlt néhány napban megannyi koccintást, ajándékos dobozt és tortaszeletet tudhatunk magunk mögött, ugyanis kerek egy éves lett a kisfiunk, ezzel együtt pedig a blog is, amit tavaly még óriás pocakkal kezdtem el írni. Na és persze – szinte hihetetlen -, de egyben elérkezett a második házassági évfordulónk, amit idén először ünnepelhettünk kettesben, egy romantikus vacsi keretein belül, hiszen az előzőt a kórház zsúfolásig telt várójában, egy padon üldögélve töltöttük, mindemellett a legeslegszebb ajándékkal…

10647817_10204459095738004_1401148023_n

Az elmúlt napokat, heteket némileg beárnyékolta egy makacs vírusfertőzés, amiből Manókám csak nagyon lassan gyógyul, a gyerekorvosunk meg jó ideje már csak a fejét vakargatja. Eddig olyan igazi betegsége még nem volt, ezért ez engem is nagy kihívás elé állít, igyekszem keveset pánikolni, és annál többet foglalkozni vele, így a napjaink lassan egy hosszú, soha véget nem érő etetésből, állandó itatásból és pelenkacseréből állnak. Emiatt a blog is a sokadik helyre szorul mostanság, de előbb-utóbb minden visszaáll a régi kerékvágásba.

Két évvel ezelőtt sűrű és lázas készülődés, egy felejthetetlen lánybúcsú, némi kötelező bosszankodás, és annál nagyobb izgalmak közepette egy igazi, nagycsaládos, sok barátos lagzit tartottunk. Amikor a polgári szertartás kezdetén, Édesapám oldalán vonulva beleakadt a cipőm a piros bársonyba, és kis híján orra estem a vendégsereg előtt – az otthon felejtett esküvői csokor gyors visszaszerzése után -, már tudtam, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Az ilyen apró tökéletlenségek teszik teljessé azt a bizonyos napot, és utólag az anekdotázgatások nélkülözhetetlen kellékeivé válnak. Ha visszaemlékszem, az első dolog ami eszembe jut, az a rengeteg vidám arc, a megható pillanatok és a hajnalig tartó tánc, mindenki, akit szeretek, egy helyen…

ok

A tavalyi nyár pedig szintén a készülődés jegyében telt, de már egészen másképp. Majd fél év várakozás, tervezgetés után végre beköltözhettünk az első közös otthonunkba, és emlékszem, ahogy a majdnem üres nappaliban 36 hetes várandósan ücsörögve, egy telefonhívás után, amikor is megtudtam, hogy az orvosom se szó-se beszéd eltűnt három hónapra, megszületett az első bejegyzés (Az első terhesség, avagy milyen, amikor tökéletesen palira vesznek), és pár nappal később a blog ötlete is. Tulajdonképpen rengeteget köszönhetek ennek a kis incidensnek. Egy új, rendkívül alapos és megbízható orvost, és egy szülésznőt, akik a 13 órás vajúdás alatt végig tartották bennem a lelket, és mindent megtettek Manóért. Emlékszem a szülés utáni első éjszakára – ez az az este, amikor még nem mellettem alszik a pici -, amit egy megfontoltan, jó előre bekészített füldugóval végigaludtam, és kipihenten ébredve alig vártam, hogy elkezdődhessen életem új szakasza, immár anyukaként. Az elmúlt egy év szélsebesen telt el, és a szülinaphoz közeledve egy dologban teljesen biztos voltam – Az én babámnak is ugyanolyan csokitortája lesz mint 28 évvel ezelőtt nekem volt, és amiben nyugodtan tapicskolhat, ha ahhoz támad kedve.

10620861_10204465691022882_2040943805_n

10603168_10204459095938009_1148602922_n

10637590_10204459095658002_2145919553_n

A “Boldog Szülinapot” szórakoztatóan hamiskás változatai összesen négyszer csendültek fel az elmúlt napokban, és a család apraja-nagyja velünk ünnepelt, és három hónap után végre hazatért az Öcsikém is, így újra teljes lett a létszám. Korábban írtam már arról, hogy milyen kikapcsolódást jelent egy ilyen hétvége – és bár a sok ember, a megszokottnál nagyobb hangzavar láthatóan le is meríti Manót -, szeretném, ha a későbbiekben neki is éppolyan természetes és fontos legyen a család, mint amilyen nekünk, ezért talán nem is baj, ha néha “bedobjuk a mély vízbe”. Ilyenkor a hét első napjai mindig hatalmas alvásokkal indulnak, hogy aztán újra a rosszalkodásé lehessen a főszerep. 🙂

 3

10524094_10204437924968748_551270371_n

Ez az írás afféle áttekintés számomra, annak bizonyítéka, hogy egyetlen év alatt mennyi minden történik az életben, jó és rossz dolgok egyaránt, de a legfontosabb, hogy mindig tartsunk valamerre, és legyenek valós céljaink, amikért megéri küzdeni, dolgozni, hogy egy újabb év elteltével ugyanígy értékelhessük őket.

Szép napot Mindenkinek!

Ha tetszett az írás, és szeretnéd nyomon követni a Wonder?Woman blog eseményeit, időnként bepillantani a kulisszák mögé, a blog Facebook oldalához itt tudsz csatlakozni egy “like”-kal.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!